Belegondoltatok már, hogy milyen nehéz lehet a gyermekeknek amikor vagy a női vagy a férfi mintaképtől meg kell válniuk? Vagy csak amikor megérzik rajtunk, hogy az az egységes világ, amiben nő és férfi van annak az egyik fele hazugságnak, vagy utálatosnak érzi a másik felet? A biztonságos világ megrendül, és az alapigazságok megkérdőjeleződnek.
Amikor válunk - merthogy nagyon sokan ezt tesszük - figyeljünk a gyermekeinkre, és arra, hogy a biztonságérzetük helyre álljon.
Emiatt kezdtem el írni a mesét, aminek egyelőre csak az eleje alkalmas arra, hogy a fenti problémát leírják. A Megoldás egyelőre még várat magára.
A kettős hegy meséjének eleje
Egyszer volt, hol nem volt. Volt egyszer egy szegény
leányka. Ennek a kis leánykának más dolga nem volt, csak hogy napközben a falu
szélén legeltesse a libákat: Fent lakott a hegyen, s ahogy az ablakon a Nap első
sugara beragyogott, ő is felkelt szépen. Az anyja készített neki hamuba sült
pogácsát és friss kúti vizet. A leányka kiment az udvarra, összeterelte a
libákat, és útnak indult velük a mezőre. Más gyermekek is így éltek, mások is
oda vitték a libáikat, így ott aztán napnyugtáig együtt játszadoztak: fonogattak,
tücsköt fogtak, furugláltak, vagy éppen összefogva fogócskáztak, bújócskáztak.
Esténként, amikor a harang megszólalt, és a Nap is nyugodni készült, összeszedte
a leányka a a libuskáit és hazafelé vette az irányt. Otthon aztán beterelte a
libuskákat az ólacskájukba, az apja megszámlálta őket, és bementek a házba. A
Hold sugaránál pedig a kisleány lefeküdt. Így teltek a napok, hetek évek, és a
kisleánynak igen jó sora volt.
Egyszer csak mi történt! Hát, ahogyan az egyik napnyugtakor
megy haza, látja, hogy a hegy, amin a házuk állt megkettőződött. Az
otthonkájából pedig szintúgy kettő lett. S ahogy nézegeti, látja, hogy az Ég is
kettévált: az egyik házban az apja ül, és felette a Nap ragyog, a másik házikóban
az anyja ül, a fölött meg a Hold ragyog. „Ó, nagy Ég!” – gondolja magában a
leányka – „most aztán hová menjen, melyik ház udvarára hajtsa a libuskáit és
melyik házban hajtsa le a fejét?” Mivel a libuskákat az apja szokta számlálni,
hát oda ment elébb. Az apja számlált, megdicsérte a leánykát, amiért ilyen
ügyesen megőrizte őket. De hát mivel a leányka a Hold sugaránál szokott elaludni,
hát átment a másik hegyre. Ott az anyja puha ágyba fektette.
Reggel aztán alig bírt felébredni, mert hogy az anyja házánál
csak a Hold ragyogott, odáig nem ért el a Napsugár. No, nagy álmosan
feltarisznyázza az anyja. De – nézzenek oda! Hát pogácsája nem volt. Csak kúti
vize, de az bizony finom, friss. No, sebaj, átmegy a lányka az apjához. Ott kap
pogácsát, és magához veszi a libácskákat is.
Megy a mezőre. De úgy el volt fáradva a sok mászkálástól,
hogy nem volt kedve játszani. leült a mező szélére egy szilvafa alá és aludni
akart. Hívták a pajtásai, hogy játsszon velük, de az szegény nem bírt olyan
fáradt volt. Aludt egész nap.
Na, estefelé, ahogy megszólal a harang, azt gondolja magában
a leányka, hogy ez így nem volt jó, most megpróbál a Nap hegyen, az apja
házában aludni. Haza is megy oda, az apja behajtja a libákat, megdicséri, és
bekíséri, lefekteti. Igen ám, de a leányka szemére nem jött álom, mivel a Nap
beragyogta a házat. Hiába minden sötétítő függöny az a kedves napsugár csak
be-be talált rajta. Reggel aztán megint nagy álmosan kelt fel a leányka.
Összeszedte a libákat, és várta a tarisznyába az útravalót. Apja adja is neki,
de igen ám! Csak pogácsája volt. „Hej, a nem-jóját!” – gondolja magában a
leányka. „Hát csak át kell, menjek Hold hegyre, jó anyámhoz friss kúti vízért!”
– s nagy álmosan átcammogott. Ott megkapta a vizét, és akkor indult csak ki a
mezőre.
Nagyon későn ért ki. A pajtásai már mind játszottak és
hívogatták, hogy „Gyere te is! Hát téged mi lelt, hogy ilyen kedvetlen vagy.
Gyere már!” De a leányka hallani sem akart játékról nagy fáradtan lekucorodott
a mező sarkára a szilvafa alá, és elaludt.
Estefelé megint megszólal a harang. A leányka felkel,
összeszedi a libákat, és elindul haza. Megint oda ér a két hegy lábához, a
válaszútra. Most már megint hogy csinálja, mint csinálja. Se így se úgy nem
volt jó. „Hej, de bolond ez a világ!” – s nagyot toppant lábacskájával – „Hát
most már igazán kijöttem a sodromból!” Azzal előveszi a kis furugláját, és
fújni kezdte. Még a szívét is belefújta! Olyan szép nótát fújt, hogy ott a Nap
és a Hold között egyszerre csak tündökleni kezdett valami. Nagy fényesség támadt,
és megjelent egy tündér. Azt mondja az a tündér: „Olyan szépen fújod a nótádat,
és olyan keservesen. Mi bajod, leányka? Tán segíthetek rajta!”
... kérdezzük meg a gyerekeket, hogy szerinte mit mond a Tündér?
...a mese legjobb végére remélem én is hamarosan rátalálok a kislányommal ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése