A búza és az anya-gyermek kapcsolat

Beleszerelmesedtem a búzába, és nagyon sok információt adott nekem.
A búzával való kapcsolatom a Kenderke lisztes játszójával kezdődött.Nem tudom, hogy láttad-e már. Röviden csak annyit mondanék róla, hogy Hulin Judittal álmodtuk meg és igen erős szárnyakra kapott. Most vele és férjével, Hulin Zsolttal visszük. Célunk: hagyományunk értékes tudásanyagának felelevenítése, újratanulása és újratanítása - most éppen a kenyér témáján keresztül. A tudásátadás korhatártalan, élményalapú és interaktív. Annyiban különbözik a többi lisztes játszótól, hogy a gyermekeket szüleikkel együtt hívjuk játékba, és a búza elültetésével kezdve az őrlésen, dagasztáson keresztül, a valóságosan kisütött cipókig végig játsszuk a búza útját.A cipókat pedig emlékek, hogy észben tartsa - aki akarja - az éltető kenyér útját.

A játszó azonban mit sem érne, ha nem az egészséges, kezeletlen tönkölybúzáról szólna.Nem tudom, tudtad-e, hogy ha ezt a fajta búzát esszük, nem leszünk lisztérzékenyek. Vigyázat! Visszafelé nem igaz: a lisztérzékenyek már a tönkölyliszttel szemben is érzékenységet mutathatnak.

De hogyan is jön a búzához az anya-gyermek kapcsolat? Mit is üzen nekünk ez a növény?

Azt mondják, hogy búza magjában Krisztus arc. Igaz, bele lehet látni. A tönkölybe nehezebben. A másik kép, amit többen is látnak a magocskán, az a tulipán - hogy is mondjam szépen? - női szimbólum. És mit is rajzolt volna Isten rá, ha nem ezt. A nő erőit a maghoz vagy a fémhez is szokták hasonlítani, mivel mi nők vonzzuk  és tartjuk egyben a családot. Mint a mágnes. Vagy mint a mag, ami minden erőt egy kis pontba koncentrál.

A mag belekerül a földbe - ahogyan az anyaméhbe is a magzat,
ott pihen, és erőt gyűjt - ahogyan a gyermek is a méhben.
aztán egyszer csak áttöri a burkot - ahogyan a gyermek is megszületik,
és nő, az égbe tör - a csecsemő kortól a nagy kamaszig,
sok táplálék kell neki: víz, föld (női szimbólum) valamint meleg és napfény (férfi szimbólum)- ahogy a gyermeknek táplálék mellett anya és apa támogató szelleme kell,  hogy jól fejlődjön.
és akkor, amikor kész, akkor a gyökér megszakad. Elválik a szártól. - Ahogyan a szülőknek is el kell válniuk a gyermektől.
Ezután meghajtja a fejét a kalász és kiszórja magját a földre - ahogyan a gyermek is felnő és gyermekeket hoz világra.

A fenti kép a valóságban a mag leszórása előtt másként alakul: megtörténik az aratás. A magocskák egy részét meghagyjuk ugyan vetőmagnak, de jelentős része a malomba kerül, ami újabb üzenetet hordoz: merthogy csak napirányba őröl, visszafele nem jár.

A kenyér akkor áll össze, ha víz és tűz éri, és megkapja azt a titkos erővel rendelkező kovászt, ami kétszeresére növeli a tésztát. Ez pedig kísértetiesen emlékeztet a férfi és nő találkozására, és a mindet megnövelő szer-elemre.

Megragadom az alkalmat és meghívlak, kedves olvasóm 2014. július 26-ára, szombatra egy hagyományos aratásra, hogy te is meg tudd hallgatni, hogy vajon neked mit üzen a búza!

Anyák napjára

Az anya-gyermek kapcsolat az egyik legszentebb dolog. Anyává válni pedig nagyszerű ugródeszka az én-fejlődésben, a magas EQ eléréséhez. Minden anya (és sok esetben az apa is) először a teljes szimbiózist tanulja meg, ami nem egyszerű. Aztán - ahogy nő a gyermek - fokozatosan kell tanulnunk az elengedést addig, amíg gyermekünk teljesen el nem engedi a kezünket és "hálátlanul" ránk sem nyitja az ajtót.
"Ti vagytok az íj, (...) melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el. Az íjász látja a célt a végtelenség útján és ő feszít meg benneteket, hogy (...) nyilai sebesen és messzire szálljanak" /Khalil Gibran/
Kicsit utána néztem annak, hogy mi az, az anyaságban, ami az ősidők óta változatlan. Eljutottam a női vonz-erőhöz, amit a fémhez és a maghoz szoktak hasonlítani. Ha ez az erő jól működik, akkor meleg a családi fészek, akkor életképes a család. Képeket látok magam előtt: életfát, családi fészket, kenyeret. Anyák napján kötetlenül beszélgethetünk ezekről.Szeretettel várlak benneteket!

Ülj ölembe, hogy az Égig repülhessünk!

Ölembe veszem a gyermekeket és érzem, ahogyan a lelkek találkoznak egy ködfelhőnél is finomabb, színes szellemanyagban. ….és akkor megtörténik a csoda: adhatom azt, amiből a gyermek növekedhet. Ebben a bűvöletben pedig minden rossz erőt ki kell zárnunk: az alá fölé rendeltséget mindenképp. Ahogy a nevem mondja: anyafarkasként kívánom védeni a gyermekeket ebben az érzékeny, átmeneti állapotukban és igaz kulturális kincset adni az ő szent növelkedésekhöz – nem elírás! – hogy magukba szívhassák az élet koncentrátumát. 

 

Tudtad, ugye, hogy a gyermek növekedése azzal az egyszerű ténnyel van biztosítva, hogy biztonságos és szeretetteljes környezetben növekedhet. Azok a gyermekek, akik nem érzik magukat biztonságban és nem érzik magukat szeretve, nem csak lelkileg kevesebbek, hanem fizikailag is kisebbre nőnek. Ilyen kísérletet végeztek majmokkal, de réges-régen az embertelen árvaházakban is gyűlt erre elég bizonyíték. De talán nincs is szükségünk tudományokra ahhoz, hogy ezt értsük. Csak a tiszta szívünkre kell hallgatnunk. Ha a gyermek szeretetet akar, akkor adjuk meg neki. Általában érintésre vágynak, anya, apa ágyába kéredzkednek, hisztiznek, hogy vegyük az ölbe, stb. Ismerős?

De most arról akarok írni, hogy mi is történik a gyermekben, amikor tudáshoz jut. És ezen belül is két dologról: a tudásanyagról és annak befogadásáról. 

Először is azt kell eldönteni, hogy vajon mi az a tudás, ami egy gyermeki észnek, szívnek való, amit ő elbír, és amiből valóban növekedhet? A válasz egyértelmű tiszta tudás. De hol keressük? Én leginkább tisztának azt a tudáskincset tartom, amit az idő többször is átmosott, és egy nemes értelemben vett ÉLEThez szükséges. De mit is jelent ez? Képzeld el, ahogy a különböző társadalmak tudásai egymásra rétegződnek: a hasznos tudások beépülnek és újabb tudás épül rá, a haszontalan vagy téves pedig feledésbe merül. Én szinte látom ezt a képet, és meg kell, mondjam, hogy hihetetlen tudásanyag áll a mostani társadalmunk mögött. Az információ dömping és a fogyasztói társadalom hátulütője azonban, hogy feledésbe merülnek azok a tudásanyagok, amik a természetben való élethez kötődnek. Pedig nem szabadna megfeledkeznünk arról, hogy ezekre a tudásokra bármikor szükségünk lehet, hiszen az ember alkotta dolgok – mint a társadalmi rendünk is – nem feltétlenül időt állóak. Az Isten-adta természet pedig végtelen. Érdemes megtisztítanunk az elménket a sok, felesleges szennytől: lépjünk vissza a fogyasztói és az iparosodó világ elé, mert ez a kor hozta a legtöbb sallangot. De keressünk olyan kultúrát, ami megfelelően régi és sokat csiszolódott már. És el is érkeztünk népünk kulturális örökségéhez. A népdalainkhoz (amelyek száma 190.000-200.000 közé tehetőek, ami Európában messze a legtöbb), a népmeséinkhez, a mozgásokban rejlő tudáshoz, a népi kalendáriumban vagy a paraszti térrendezésbe sűrített tudásanyaghoz, és mindenhez, amit úgy hívhatunk, hogy a mi népi kultúránk. És ha most követtél szellemben is, érted, hogy miért fontos ezt tovább ÉLTETENI, nem csak továbbadni.

Aztán azon is el kell gondolkoznunk, hogy hogyan juthat be a fejecskébe a tudás? Más szóval: hogyan motiváljuk. A válasz egyszerű: a szívén keresztül. A szívhez pedig úgy tudunk hozzá férni, hogy a miénket is beleadjuk abba a ködnél is finomabb, szellemanyagú, színes felhőbe. Szinte látom és határozottan érzem. Ebben a bűvöletben nem jöhet szóba semmi féle hatalmi dráma, vagy mesterkélt szerepjáték. Igaznak kell lenni. És akkor megtörténik a csoda: az arra méltó tudásanyag el kezd folyni oda és vissza is. Nem csak a gyermek kap, hanem a felnőtt is. Mert nem kisebbek lélekben ők, mint mi. S ha azt veszem, hogy a növekedéshez mekkora energia kell, akkor meg kell hajolnunk az ő nagyságuk előtt, mert ilyen koncentrált életerővel máshol nem találkozhatunk. Bűvöletbe ejtenek, de persze úgy, hogy a felnőtt testben nagyobb és idővel bölcsebb (optimális esetben) – a biztonságos háttér megteremtésére legalkalmasabb erő. Ebben a kölcsönös tiszteletben, ebben a bűvöletben megindulnak az energiák, és ezzel együtt a tudás áramlása is. Oda és vissza.

A fenti csodára vágyom és minél többszöri lehetőséget keresek arra, hogy ezt másokkal is megosszam. Ezért hoztam létre a Kenderkóc – ovis népi játék és néptánc-előkészítő foglalkozásokat, a Kender-szöszölő családi délutánokat, ezért foglalkozom ölbéli játékokkal, és tanítok néptáncpedagógusként, táboroztatok, és komplex művészeti előadást hozok létre alkotó társaimmal, és dolgozom egy interaktív játszó- és színházon.

Böjti Szöszölő

Böjti Szöszölőt tartok Hulinné Gyenizse Judittal a Kenderkében most szombaton (március 29.) 10:00-12:00 óráig. Az alkalmon megpróbálunk belekukkantani a tavaszi újjászületés titkába a ránk hagyományozódott népdalokon, ölbéli játékokon, kézműves alkotásokon keresztül.
Csatolom a plakátot, amin minden részletet megtaláltok.
Sok szeretettel várlak benneteket!!

 

Tavaszi napforduló margójára

Tavasz, tavasz, gyenge tavasz

Ki, füvet, fát megújítasz…(moldvai népdal)

Elérkeztünk a tavaszi napfordulóhoz. Idén kifejezetten nagy erőkkel kezdődött a megújulás: A növények, mintha egész télen rajtra készen álltak volna. S amint egy kicsit hosszabban süthetett a Nap, rögtön meg is indultak a nedvek a fák titkos ereiben és rügyeket növesztettek. Az újjászületés mindent átható ereje szememben a leglenyűgözőbb. Nem hiába, tavaszi gyermek vagyok!

Szerintem minden ember érzi magán a tavaszt. Végre itt az ideje annak, hogy minden, ami dohos, régi, elavult, az eltűnjön és helyette (vagy belőle) új szülessen. A befele koncentráló téli hangulatoknak most vége, és végre elindulhatunk kifelé.

És most fókuszáljunk a gyermekekre is. A kislányom fő játéktevékenysége eddig a kuckójában zajlott, főként rajzolt, vagy valami mást alkotott. Most viszont egyfolytában sétálni és futni akar. Tavasszal minden lehetséges időt kint kell tölteni a gyermekekkel. Az élet elleni bűncselekménynek minősül, ha nem ezt tesszük. Fontos a fény, mert D vitamint jelent, és persze a téli depresszió legjobb ellenszere. Én azt javaslom, hogy egyrészt minden szülő fogja kézen csemetéjét, családját, induljanak el a világba, és csodálkozzanak rá: a virágokra, a hajtásokra, a rovarokra és bogarakra, az újjá éledő forrásokra, vagy bármire, ami a megújulást hirdeti. Másrészt mindenki, aki gyermekekkel foglalkozik (pedagógusok), vigyék ki a gyermekeket a természetbe, ebbe az Isten adta csodába, ami mindent megújít! … és az sem árt, ha szólunk a megújulásról mesében, énekben, versben, vagy csak egy-két egyszerű mondatban!

Mitől lesz rossz egy gyerek?

A fenti kérdést tette fel a munkahelyemen az egyik kollegám. „Mert nem szeretik, vagy nem érzékeli, hogy szeretnék.” – vágtam rá tömören a választ. Aztán folytattam: „Ilyenkor aztán minden féle őrült helyzetet megragad arra vonatkozóan, hogy figyeljenek rá, hiszen az, amikor figyelmet kapunk nagyon hasonlít arra, amikor szeretet kapunk.” Na, de akkor itt a kitűnő alkalom arra, hogy egy kicsit kivesézzük a témát.

Mit képes megtenni egy gyermek (és persze a felnőtt is) a legapróbb figyelemért?

A figyelem, energiát ad. A figyelem-rablásra (vagy energia- vámpírkodásra) az emberek megannyi jó kis stratégiát dolgoztak már ki, melyek generációról generációra áthagyományozódtak és csiszolódtak is. Bármennyire is fájó, de tudnunk kell, hogy 99,9%-ban a szüleinktől tanuljuk őket és ugyan ilyen arányban adjuk tovább gyermekeinknek. Eljátszunk mi minden szerepet, ami ránk irányítja a figyelmet és energiát rabol: leszünk jó gyerekek, ha kell, megfelelünk egy embernek, akitől jutalmat várunk.  De képesek vagyunk néha – én úgy nevezem – negatív figyelmet is magunkhoz vonzani. Amikor már nagyon ki vagyunk éhezve, és körülöttünk mindenki beállt a „jó gyermekek” sorába, akkor jól jön egy kis ellentmondás, egy kis „azért sem” és máris ránk terelődik a figyelem. Ezt a jelenséget különben rengetegszer tapasztalom gyermekeknél. Később mindig bebizonyosodik, hogy az ilyen gyermekek súlyos családi válságból érkeznek az órára.

James Redfield a Mennyei Prófécia könyvében nagyon találóan fogja meg a figyelem-rablás témáját – noha ő hatalmi drámákról beszél: azt írja, hogy az emberiség alapvetően 4 fajta stratégiát használ az energia megszerzésére: a megfélemlítő, a vallató, a zárkózott és a szegény én drámáját. A drámák játszmájában az egyik fél nyer, a másik veszit energiát. Abban az esetben azonban, amikor megjelenik a szeretet, az energia mind két felet tölti. Mind a kettő nyertes. „A szertet soha el nem fogy” –írja Pál apostol is.

Mit is jelent az, hogy nem szeretnek egy gyermeket?

Nagyon leegyszerűsítve: a szeretet sem más, mint egy információközlés és fogadás egy kommunikációs csatornán. Ha valakivel kapcsolatban azt érezzük, hogy nem szeret, akkor vagy a közléssel van gond, vagy a befogadással, vagy a csatornával. Vegyük sorra:

Akkor érezheti egy gyermek, hogy nem szeretik, ha

1.       a szülő nem tudja kimutatni szeretetét. – a közlés hibája.

2.       a gyermek nem érti a szülő szeretetét. – a befogadás hibája.

3.       vagy ha félreérthető a szeretet. – a kommunikációs csatorna hibája.

A szeretetet áramlásának, azaz a figyelem kommunikációjának helyreállítására nagyszerű receptet ajánl Garry Chapman. Ő azt mondja, hogy az emberek alapvetően 5 szeretetnyelvet használnak, de egy-egy ember maximum kettőt használ egyszerre, ritkán hármat. Egy-egy szeretetnyelv pedig a szeretet kifejezésének módját határozza meg. Az öt szeretet nyelv pedig a következő:

-          elismerő szavak: azt a gyermeket, akinek az elsődleges szeretetnyelve az elismerő szavak, sokat kell dicsérni. Ha viszont elmarasztalják teljesítményéért, vagy csúnyán beszélnek vele/róla, rendkívül nagy sebet ejthet rajta.

-          érintés: az érintést preferáló gyermeket sokat kell megsimítani, szeret bújni. Az ilyen gyermeket megütni vétek!

-          minőségi idő, ami azt jelenti, hogy időt kell rá fordítani. De annak az időnek csak róla kell szólnia. Vagyis, akkor, amikor vele mész sétálni, kell, hogy legyen egy jelentős része a sétának, amikor a szülő nem egy másik felnőttre figyel, hanem a gyermekre.

-          ajándékozás: talán nem is kell megmagyarázni. Elég érthető. Az ilyen gyermek ha kap, akkor érzi magát szeretve. Az ilyen gyermek nem csak a bolti, pénzért vehető ajándéknak örül. Akkor is szeretve érzi magát, ha pl a nagyi a mézest neki süti, vagy ha anyukája ruhát varr a babájára.

-          szívességek azt jelenti, hogy ha megteszel neki valamit, amire megkér, vagy csak vágyik rá, akkor érzi hogy szereted.

Úgy lehet felismerni, hogy ki melyik nyelvet használja, hogy szertetét azon a nyelven fejezi ki könnyen. Pl ha valaki téged rendszeresen vacsorával vár, elmosogat helyetted stb, kezdj el gyanakodni, hogy a szívességek az ő elsődleges szertetnyelve.

…és akkor mit is kell csinálni a szeretetlen gyermekekkel?

Az otthon tapasztalt AJÁt semmi nem pótolja. (De erről az előző bejegyzésemben már írtam.) És ebben elsődlegesen meghatározó az első 3 év, másodlagosan az 3-6. életév. Ha szülőként olvasod ezt a bejegyzést, kutakodj gyermeked szeretetnyelve iránt, de az sem baj, ha megtanulod kifejezni magad mind az 5 módon! Csak minden napra 1 módját találd meg annak, hogy elmond gyermekednek, hogy szereted.  Amennyire lehet, kerüld a hatalmi drámákat, mert nyilván te vagy az erősebb, és gyermekként örök vesztesnek rossz lenni, és az életre nézve halálosan veszélyes! De tudd, hogy a hatalmi drámákat a gyermeknevelésben teljesen mellőzni nem lehet (ezt még Redfield is mondja). Egy magyarázat azonban sokat segít. („Sapkát kell venni” –zsarnoki játszma rögtön megszelídül, ha az időjárásról, az esetleges megfázásról beszélünk, vagy ha felajánlunk 2 lehetőséget sapka/kapucni.) A határok megszabása korlát a gyermeknek, biztonságot ad nekik. De a felállításának módja azt kell hogy sugallja, hogy most a ködnél is finomabb szellemanyagok cselekedeteinek összehangolása a cél.

Ha pedig tanárként olvasod ezt a bejegyzést, akkor tapasztaltad már, hogy a közel harminc fős csoportok, a 45 perc, a kötelező tananyag és az első 6 év esetleges hatalmi drámáinak rossz tapasztalatai  mind nehezíti azt, hogy szeretetet tanítsunk, és az egyének cselekedeteinek összhangjára növeljük/neveljük a csemetéket. Már Jézus is 12 tanítvánnyal dolgozott. A 72-es, bővebb tanítványi kör már egyetem volt, ahol már nem feltétlenül alakulhatott ki a mély, személyes kapcsolat. Nekem bevált a pedagógiai asszisztens, vagy a 2 pedagógus. Bár ennek feltétele van: egyrészt anyagi, másrészt, hogy megértsük egymást a kollegával. Ha erre nincs alkalom, akkor keresem a szeretetnyelv útjait:

-          az érintést ölbéli játékokkal, vagy csak egyszerűen egy simítással,

-          az elismerő szavakat dicsérettel,

-          az ajándékozást egyszerű jutalmakkal,

-          a minőségi időt sok apró trükkel (ha valaki kepeszt és egy mód van rá, akkor meghallgatom, vagy ha éneket kezd, vele énekelek, a leggyorsabban öltöző lánynak befonom a haját)

-          szívességek: ez egy kicsit bonyolultabb, de figyelni kell az esetleges óhajokra, és nem hatalmi játszmát látni egy-egy kérés teljesítésében.

Ja és ami a legfontosabb: felesleges hatalmi drámákba nem vagyok hajlandó belemenni!!!

Fontos a tananyag, de a szeretetre való nevelés szerintem mindent visz!