2014. február 26., szerda

Mitől lesz rossz egy gyerek?



A fenti kérdést tette fel a munkahelyemen az egyik kollegám. „Mert nem szeretik, vagy nem érzékeli, hogy szeretnék.” – vágtam rá tömören a választ. Aztán folytattam: „Ilyenkor aztán minden féle őrült helyzetet megragad arra vonatkozóan, hogy figyeljenek rá, hiszen az, amikor figyelmet kapunk nagyon hasonlít arra, amikor szeretet kapunk.” Na, de akkor itt a kitűnő alkalom arra, hogy egy kicsit kivesézzük a témát.
Mit képes megtenni egy gyermek (és persze a felnőtt is) a legapróbb figyelemért?
A figyelem, energiát ad. A figyelem-rablásra (vagy energia- vámpírkodásra) az emberek megannyi jó kis stratégiát dolgoztak már ki, melyek generációról generációra áthagyományozódtak és csiszolódtak is. Bármennyire is fájó, de tudnunk kell, hogy 99,9%-ban a szüleinktől tanuljuk őket és ugyan ilyen arányban adjuk tovább gyermekeinknek. Eljátszunk mi minden szerepet, ami ránk irányítja a figyelmet és energiát rabol: leszünk jó gyerekek, ha kell, megfelelünk egy embernek, akitől jutalmat várunk.  De képesek vagyunk néha – én úgy nevezem – negatív figyelmet is magunkhoz vonzani. Amikor már nagyon ki vagyunk éhezve, és körülöttünk mindenki beállt a „jó gyermekek” sorába, akkor jól jön egy kis ellentmondás, egy kis „azért sem” és máris ránk terelődik a figyelem. Ezt a jelenséget különben rengetegszer tapasztalom gyermekeknél. Később mindig bebizonyosodik, hogy az ilyen gyermekek súlyos családi válságból érkeznek az órára.
James Redfield a Mennyei Prófécia könyvében nagyon találóan fogja meg a figyelem-rablás témáját – noha ő hatalmi drámákról beszél: azt írja, hogy az emberiség alapvetően 4 fajta stratégiát használ az energia megszerzésére: a megfélemlítő, a vallató, a zárkózott és a szegény én drámáját. A drámák játszmájában az egyik fél nyer, a másik veszit energiát. Abban az esetben azonban, amikor megjelenik a szeretet, az energia mind két felet tölti. Mind a kettő nyertes. „A szertet soha el nem fogy” –írja Pál apostol is.
Mit is jelent az, hogy nem szeretnek egy gyermeket?
Nagyon leegyszerűsítve: a szeretet sem más, mint egy információközlés és fogadás egy kommunikációs csatornán. Ha valakivel kapcsolatban azt érezzük, hogy nem szeret, akkor vagy a közléssel van gond, vagy a befogadással, vagy a csatornával. Vegyük sorra:
Akkor érezheti egy gyermek, hogy nem szeretik, ha
1.       a szülő nem tudja kimutatni szeretetét. – a közlés hibája.
2.       a gyermek nem érti a szülő szeretetét. – a befogadás hibája.
3.       vagy ha félreérthető a szeretet. – a kommunikációs csatorna hibája.
A szeretetet áramlásának, azaz a figyelem kommunikációjának helyreállítására nagyszerű receptet ajánl Garry Chapman. Ő azt mondja, hogy az emberek alapvetően 5 szeretetnyelvet használnak, de egy-egy ember maximum kettőt használ egyszerre, ritkán hármat. Egy-egy szeretetnyelv pedig a szeretet kifejezésének módját határozza meg. Az öt szeretet nyelv pedig a következő:
-          elismerő szavak: azt a gyermeket, akinek az elsődleges szeretetnyelve az elismerő szavak, sokat kell dicsérni. Ha viszont elmarasztalják teljesítményéért, vagy csúnyán beszélnek vele/róla, rendkívül nagy sebet ejthet rajta.
-          érintés: az érintést preferáló gyermeket sokat kell megsimítani, szeret bújni. Az ilyen gyermeket megütni vétek!
-          minőségi idő, ami azt jelenti, hogy időt kell rá fordítani. De annak az időnek csak róla kell szólnia. Vagyis, akkor, amikor vele mész sétálni, kell, hogy legyen egy jelentős része a sétának, amikor a szülő nem egy másik felnőttre figyel, hanem a gyermekre.
-          ajándékozás: talán nem is kell megmagyarázni. Elég érthető. Az ilyen gyermek ha kap, akkor érzi magát szeretve. Az ilyen gyermek nem csak a bolti, pénzért vehető ajándéknak örül. Akkor is szeretve érzi magát, ha pl a nagyi a mézest neki süti, vagy ha anyukája ruhát varr a babájára.
-          szívességek azt jelenti, hogy ha megteszel neki valamit, amire megkér, vagy csak vágyik rá, akkor érzi hogy szereted.
Úgy lehet felismerni, hogy ki melyik nyelvet használja, hogy szertetét azon a nyelven fejezi ki könnyen. Pl ha valaki téged rendszeresen vacsorával vár, elmosogat helyetted stb, kezdj el gyanakodni, hogy a szívességek az ő elsődleges szertetnyelve.
…és akkor mit is kell csinálni a szeretetlen gyermekekkel?
Az otthon tapasztalt AJÁt semmi nem pótolja. (De erről az előző bejegyzésemben már írtam.) És ebben elsődlegesen meghatározó az első 3 év, másodlagosan az 3-6. életév. Ha szülőként olvasod ezt a bejegyzést, kutakodj gyermeked szeretetnyelve iránt, de az sem baj, ha megtanulod kifejezni magad mind az 5 módon! Csak minden napra 1 módját találd meg annak, hogy elmond gyermekednek, hogy szereted.  Amennyire lehet, kerüld a hatalmi drámákat, mert nyilván te vagy az erősebb, és gyermekként örök vesztesnek rossz lenni, és az életre nézve halálosan veszélyes! De tudd, hogy a hatalmi drámákat a gyermeknevelésben teljesen mellőzni nem lehet (ezt még Redfield is mondja). Egy magyarázat azonban sokat segít. („Sapkát kell venni” –zsarnoki játszma rögtön megszelídül, ha az időjárásról, az esetleges megfázásról beszélünk, vagy ha felajánlunk 2 lehetőséget sapka/kapucni.) A határok megszabása korlát a gyermeknek, biztonságot ad nekik. De a felállításának módja azt kell hogy sugallja, hogy most a ködnél is finomabb szellemanyagok cselekedeteinek összehangolása a cél.
Ha pedig tanárként olvasod ezt a bejegyzést, akkor tapasztaltad már, hogy a közel harminc fős csoportok, a 45 perc, a kötelező tananyag és az első 6 év esetleges hatalmi drámáinak rossz tapasztalatai  mind nehezíti azt, hogy szeretetet tanítsunk, és az egyének cselekedeteinek összhangjára növeljük/neveljük a csemetéket. Már Jézus is 12 tanítvánnyal dolgozott. A 72-es, bővebb tanítványi kör már egyetem volt, ahol már nem feltétlenül alakulhatott ki a mély, személyes kapcsolat. Nekem bevált a pedagógiai asszisztens, vagy a 2 pedagógus. Bár ennek feltétele van: egyrészt anyagi, másrészt, hogy megértsük egymást a kollegával. Ha erre nincs alkalom, akkor keresem a szeretetnyelv útjait:
-          az érintést ölbéli játékokkal, vagy csak egyszerűen egy simítással,
-          az elismerő szavakat dicsérettel,
-          az ajándékozást egyszerű jutalmakkal,
-          a minőségi időt sok apró trükkel (ha valaki kepeszt és egy mód van rá, akkor meghallgatom, vagy ha éneket kezd, vele énekelek, a leggyorsabban öltöző lánynak befonom a haját)
-          szívességek: ez egy kicsit bonyolultabb, de figyelni kell az esetleges óhajokra, és nem hatalmi játszmát látni egy-egy kérés teljesítésében.
Ja és ami a legfontosabb: felesleges hatalmi drámákba nem vagyok hajlandó belemenni!!!
Fontos a tananyag, de a szeretetre való nevelés szerintem mindent visz!


2014. február 24., hétfő

Elmúlt farsang, jöhet a kikelet!



Elmúlt Farsang, itt hagyott,
A lányoknak bút hagyott
De énnékem nem hagyott
Mer’ én mindig víg vagyok.

Ha jól emlékszem így szól a dal.
…de tudnod kell rólam, hogy igazi költőnő lappang bennem, ezért aztán ha egy picit is gyengül a memóriám, rögtön bekapcsol az átköltés üzemmód. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy ugye tudod, most Farsangban tartották régen az esküvőket. Most ér össze az évgyűrű „női szakasza” a „férfias szakasszal”. Bölcs őseink a gondolkodásmódjukat térbe és időbe illesztették, és hihetetlen párhuzamokat és örök érvényű igazságokat tudtak levonni. Ebből egy kis szeletet szeretnék megmutatni neked, kedves Te!
Szóval, most Farsangot elbúcsúztatván a Kikelet ideje jön. Az évnek egyfajta átfordulása az összehúzó, vonzó fém- és vízerőből hirtelen elindul a növekedés, hirtelen felfelé és kifele tör minden. Rengeteg energia van ebben a szakaszban. De tudd, hogy az év szakaszai csodálatosan megjelennek a minden napjainkban is: a Kikelet párhuzama a Keleti ébredés. Akár minden nap megtapasztalhatod a Kikelet erejét, ha reggel odaáldozod magad csak egy kis időre a Napfelkeltének.
Hogyan jelent  meg a Kikelet és a Kelet a térrendezésben? Hát egyszerűen: keletelt házakat építettek őseink – amíg a városrendezés és a népsűrűség miatt nem kellett „racionalizálni" a dolgokat. A reggeli napfény útjában pedig semmi nem állhatott. A nyílászárókat pedig kinyitották napkeltekor. Még ma is ösztönösen szellőztetünk reggelente. Beengedjük azt az erőt, ami újjászül.
Na és már csak az emberi élet párhuzama hiányzik: Itt jön a szerelem időszaka. Gyermekeinket azonban meg kell tanítani rá. Arra, amit legszebben az „aja” szó ír le számomra. (Különben nem tudom, észrevetted-e, hogy a gyermekek először az édesanyjukra pont ezt a szót használják. Nem hiszek a véletlenekben.) Erről pedig nagyon jó tanítás van a Yotengrit I. ben. Érdemes egyszer elolvasni. De most az én szó-ömlenygésem helyett álljon itt egy idézet:
„Az ép ember: nő vagy férfi, A serdülő ember: évekig virágzó fa. Ha virágai nem termékenyíttetnek meg, lehullanak magtalanul. AJÁ-t ha nem tapasztal, leveti magtalanul lelke ama virágait, melyek megtermékenyülve alkalmassá tennék jó szeretővé, jó élettárssá. Okítsd ezért gyerekeidet, a körülötted élő gyerekeket, ifjakat. Csöppségnek csöppséghez mérten, futkározónak futkározóhoz mérten, kamasznak kamaszhoz mérten gyarapítsd tudását. A fi gyerek tanulja meg, a leány kincs; a leány gyerek tanulja meg, a fiú érték. E szerint költs nekik meséket.” (…)
„Ahol gyöngédek a gyerekhez, apolgatják, simogatják, cirógatják, becézik, ott gyöngédségre, szeretetre nevelődik. (…) Ha látja a gyerek, hogy szülei érdeklődnek, szeretik egymást, babusgatják, ott azt tanulja, ez így van rendjén. Ő is ilyen életre készülődik. Az anya vonja keblére gyermekeit, az apjuk ültesse térdére Láttassák, éreztessék gyerekeikkel, hogy őket is szeretik, nemcsak egymást.”
Máté Imre: Yotengrit I. 123-125. oldal

… és milyen meséket meséljünk erről? Bármilyen népmesét, amiben a királyfi a királyleányra rátalál.

2014. február 16., vasárnap

Vajon milyen lehet válni gyermekként?

Kedves váló szülő pajtások!
Belegondoltatok már, hogy milyen nehéz lehet a gyermekeknek amikor vagy a női vagy a férfi mintaképtől meg kell válniuk? Vagy csak amikor megérzik rajtunk, hogy az az egységes világ, amiben nő és férfi van annak az egyik fele hazugságnak, vagy utálatosnak érzi a másik felet? A biztonságos világ megrendül, és az alapigazságok megkérdőjeleződnek.
Amikor válunk - merthogy nagyon sokan ezt tesszük - figyeljünk a gyermekeinkre, és arra, hogy a biztonságérzetük helyre álljon.
Emiatt kezdtem el írni a mesét, aminek egyelőre csak az eleje alkalmas arra, hogy a fenti problémát leírják. A Megoldás egyelőre még várat magára.



A kettős hegy meséjének eleje

Egyszer volt, hol nem volt. Volt egyszer egy szegény leányka. Ennek a kis leánykának más dolga nem volt, csak hogy napközben a falu szélén legeltesse a libákat: Fent lakott a hegyen, s ahogy az ablakon a Nap első sugara beragyogott, ő is felkelt szépen. Az anyja készített neki hamuba sült pogácsát és friss kúti vizet. A leányka kiment az udvarra, összeterelte a libákat, és útnak indult velük a mezőre. Más gyermekek is így éltek, mások is oda vitték a libáikat, így ott aztán napnyugtáig együtt játszadoztak: fonogattak, tücsköt fogtak, furugláltak, vagy éppen összefogva fogócskáztak, bújócskáztak. Esténként, amikor a harang megszólalt, és a Nap is nyugodni készült, összeszedte a leányka a a libuskáit és hazafelé vette az irányt. Otthon aztán beterelte a libuskákat az ólacskájukba, az apja megszámlálta őket, és bementek a házba. A Hold sugaránál pedig a kisleány lefeküdt. Így teltek a napok, hetek évek, és a kisleánynak igen jó sora volt.
Egyszer csak mi történt! Hát, ahogyan az egyik napnyugtakor megy haza, látja, hogy a hegy, amin a házuk állt megkettőződött. Az otthonkájából pedig szintúgy kettő lett. S ahogy nézegeti, látja, hogy az Ég is kettévált: az egyik házban az apja ül, és felette a Nap ragyog, a másik házikóban az anyja ül, a fölött meg a Hold ragyog. „Ó, nagy Ég!” – gondolja magában a leányka – „most aztán hová menjen, melyik ház udvarára hajtsa a libuskáit és melyik házban hajtsa le a fejét?” Mivel a libuskákat az apja szokta számlálni, hát oda ment elébb. Az apja számlált, megdicsérte a leánykát, amiért ilyen ügyesen megőrizte őket. De hát mivel a leányka a Hold sugaránál szokott elaludni, hát átment a másik hegyre. Ott az anyja puha ágyba fektette.
Reggel aztán alig bírt felébredni, mert hogy az anyja házánál csak a Hold ragyogott, odáig nem ért el a Napsugár. No, nagy álmosan feltarisznyázza az anyja. De – nézzenek oda! Hát pogácsája nem volt. Csak kúti vize, de az bizony finom, friss. No, sebaj, átmegy a lányka az apjához. Ott kap pogácsát, és magához veszi a libácskákat is.
Megy a mezőre. De úgy el volt fáradva a sok mászkálástól, hogy nem volt kedve játszani. leült a mező szélére egy szilvafa alá és aludni akart. Hívták a pajtásai, hogy játsszon velük, de az szegény nem bírt olyan fáradt volt. Aludt egész nap.
Na, estefelé, ahogy megszólal a harang, azt gondolja magában a leányka, hogy ez így nem volt jó, most megpróbál a Nap hegyen, az apja házában aludni. Haza is megy oda, az apja behajtja a libákat, megdicséri, és bekíséri, lefekteti. Igen ám, de a leányka szemére nem jött álom, mivel a Nap beragyogta a házat. Hiába minden sötétítő függöny az a kedves napsugár csak be-be talált rajta. Reggel aztán megint nagy álmosan kelt fel a leányka. Összeszedte a libákat, és várta a tarisznyába az útravalót. Apja adja is neki, de igen ám! Csak pogácsája volt. „Hej, a nem-jóját!” – gondolja magában a leányka. „Hát csak át kell, menjek Hold hegyre, jó anyámhoz friss kúti vízért!” – s nagy álmosan átcammogott. Ott megkapta a vizét, és akkor indult csak ki a mezőre.
Nagyon későn ért ki. A pajtásai már mind játszottak és hívogatták, hogy „Gyere te is! Hát téged mi lelt, hogy ilyen kedvetlen vagy. Gyere már!” De a leányka hallani sem akart játékról nagy fáradtan lekucorodott a mező sarkára a szilvafa alá, és elaludt.
Estefelé megint megszólal a harang. A leányka felkel, összeszedi a libákat, és elindul haza. Megint oda ér a két hegy lábához, a válaszútra. Most már megint hogy csinálja, mint csinálja. Se így se úgy nem volt jó. „Hej, de bolond ez a világ!” – s nagyot toppant lábacskájával – „Hát most már igazán kijöttem a sodromból!” Azzal előveszi a kis furugláját, és fújni kezdte. Még a szívét is belefújta! Olyan szép nótát fújt, hogy ott a Nap és a Hold között egyszerre csak tündökleni kezdett valami. Nagy fényesség támadt, és megjelent egy tündér. Azt mondja az a tündér: „Olyan szépen fújod a nótádat, és olyan keservesen. Mi bajod, leányka? Tán segíthetek rajta!”

... kérdezzük meg a gyerekeket, hogy szerinte mit mond a Tündér?

...a mese legjobb végére remélem én is hamarosan rátalálok a kislányommal ...