Ebben az otthonlétben az ember elképesztő erővel képes azzal szembesülni, hogy mi az, amit magának teremtett. Mi az, ami körülveszi, kik azok, akiket maga mellé választott, és mik azok a belső értékeink és gondolataink, amiket mintegy "vezérelvként" az életünk folyásához választottunk: az optimizmusunk? a félelmeink? a megoldókészségünk? a család felett gyakorolt kontrollmániánk? vagy éppen a szabadságvágyunk? az önszeretetünk? vagy netán az önutálatunk?
Kicsit Halmágyon ezzel már találkoztam - tudniillik magammal.
Arra buzdítok mindenkit, hogy merjen elmélyülni a szűken vett, saját világában, merjétek szeretni a családotokat, merjétek szeretni azt, amit közvetlenül magatok mellé teremtettetek! Ismerjétek el saját teremtésetek nagyszerűségét, és álljatok meg egy-egy pillanatát megcsodálni! (- hiszen isteni minőségünk ez a teremtő-készség! ...az én világnézetem szerint legalább is.)
...és koronázzátok meg ezeket a pillanatokat egy-egy dallal - olyannal, amit most TI keltetek életre!
... és most csodáld meg a saját hangodat! Nem a külvilágért, nem a közösségért, most szóljon ez a dal magadért!
Ettől lesz igazán szép és ettől akarja majd hallani a gyermeked, életed társa, vagy bárki, akit életed mellé választottál.
Szerető szívvel, és bízva a jóban - így gondolok rátok!
U.i.: Fogadjátok szeretettel életem első videóit (engem is utolért a távoktatás.
Mi lesz ebből?!?!)
Indítsd el a lenti videót, kuckózz be egy kényelmes sarokba, hunyd be a szemed, tárd ki az elméd, és figyelj: "Volt egyszer egy szegényember..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése